Kecelen is járt a TérZene

A programsorozat szervezője az alábbi közleményt juttatta el Kecel városához, megköszönve, hogy két turnusban is vendégül láttuk zenészeiket, munkatársaikat.

„Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatásával megvalósult Térzene Program során a Filharmónia Magyarország szervezésében mintegy 120 településen több mint 1600 koncert valósult meg azzal a céllal, hogy az 5000 fő feletti településeken felcsendüljön a klasszikus zene, hogy a társadalom szélesebb rétegei számára népszerűsítsük a minőségi zenét, így a parkokban, zenei pavilonokban, köztereken a klasszikusok közösségi élménnyé válhassanak. Az önkormányzatok számára ez egy ragyogó lehetőség volt, hogy városuk lakói ajándék koncerteket hallhassanak az ország képzett előadóművészeitől, együtteseitől. Sokan nagyra értékelték ezt a gesztust, örömmel éltek vele saját felületeiken biztosított promócióval, valamint a helyszín technikai feltételeinek biztosításával járultak hozzá a Térzene sikeréhez, egy jó ügy mellé állva tudták megszólítani lakóikat.

A Térzene országszerte többszáz helyszínen vitte közel a zenét ingyenes mini koncertek formájában. Az élőzene dallamai megérintenek, kisimítanak, lehetőséget adnak a szabadtéri közös programokra, találkozásokra, együttlétekre, melyekre mindannyian vágyunk. A zenészek számára ezek missziós alkalmak is, amikor olyanok számára mutathatják meg többezer órás gyakorlásaik eredményét, akik nem tipikus látogatói a koncerttermeknek. A kisgyerekek számára ezek lehetnek az első alkalmak azon az úton, amely a zene szerelmeseit 30-40 év múlva is a koncerttermek felé vezeti.

Ezúton szeretnénk Önöknek is megköszönni, hogy együtt tehettünk azért, hogy az élőzene élménye eljuthasson a forgalmas terekre, parkokba, olyanokhoz is, akiknek máskor nem lenne részünk benne, illetve a Covid vírus okozta bezártság alatt sokak számára vidámságot, élményt vihettünk a mindennapok szürkeségébe a járványhelyzetre koreografált verziójában.”

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a programsorozatról készült videó-összefoglalót: https://youtu.be/vhYt0gas1Gc

Kecel város részéről köszönjük a lehetőséget, a csodálatos élményeket, és reménykedünk a folytatásban!