December 1-jén nyit a virágünnep Kecelen

Profile2017. december 1-3. között az önkormányzat szervezésében 31. alkalommal kerül megrendezésre a FLORA Virágfesztivál és 15. alkalommal a Keceli Országos Fazekas Kiállítás. A virágkiállítás főtémája ezúttal a retró lesz, a 60-70-80-as évek berendezési tárgyai, eszközei, járművei és játékai elevenednek meg a termelők, forgalmazók standjai, a virágkötők munkái és a kiskertépítő verseny pályaművei által. Az ünnepélyes megnyitó december 1-jén, pénteken 10 órakor lesz. Kora délután a MintaPinty zenekar ad koncertet, majd a kiskertépítő verseny eredményeit hirdetik ki. Szombaton 10 órakor Érték-tárlat címmel a Keceli Értéktár kiállítása nyílik, vasárnap 10 órakor a tanulmányi támogatás átadására kerül sor. A hétvége folyamán számtalan virágos program, kóstoló, előadás színesíti a forgatagot. Az akasztói Kalmár Benedek tökfaragás, tökfestés bemutatót, Gombás Attila és Halmos Monika foodstylist pedig különleges kötészeti bemutatót tart az ünnep jegyében.

Szombaton - a hagyományok szerint – a fazekasoké lesz a főszerep: tárlatuk 15 órakor ünnepélyes keretek között nyílik meg, de azt megelőzően is nyitva áll a nagyközönség előtt. Ezúttal 30 fazekasmester mutatkozik be, élő műhellyel, népi mesterségek bemutatójával és borkóstolóval kísérve. A jubileumi alkalomra tekintettel a résztvevő mesterekről egy katalógus is készül, melyet egyéb keceli ajándéktárgyak (hűtőmágnes, táska, borospohár) mellett megvásárolhatnak az érdeklődők, valamint ismét kérhető lesz a város képeslapjaira alkalmi bélyegzés is. A hétvége folyamán rendeznek virág- és karácsonyi vásárt, kisállat kiállítást és érkezik az élőszobor is. Szombaton lehetőség lesz vért adni, szombaton és vasárnap egészségi állapotfelmérésen részt venni.

Szabadtéren nyit a Keceli Ízek Utcája helyi termelőkkel és a Gazdák Udvara, rét, legelő és szántóföldi betakarító gépekkel. Újdonságnak számít Bubutimár Éva Manóvilág kiállítása, Csomák Lászlóné paverpol tárlata és bemutatója, valamint „Retró a síneken” mottóval a kecskeméti TGV2000 Vasútmodellező Klub terepasztalainak bemutatója. A könyvtárban retró játékkiállítás, Érték-tárlat, Borbényi István karikatúra kiállítása, a múzeumban Kovács Sándor amatőr természetfotós kiállítása lesz látható. Kecel Város Önkormányzata öt épületben és szabadtéren, változatos programokkal várja a látogatókat. Részletes program, belépési információk itt.

Elektronikus ügyintézés

Kecel Városi TV

TV műsor

 

Flora 2018

FLORA 2018

FLORA 2018

Keceli programajánló

ÁLLÁS KERES-KÍNÁL

Vidéki programajánló

Facebook ajánlók

Ki olvas minket

Oldalainkat 65 vendég és 0 tag böngészi

Statisztika

2014.07.26-tól
 

Jogi nyilatkozat