Október 30-án 13 órakor megtartotta alakuló ülését Kecel Város Képviselő-testülete. Esküt tett a nyolc mandátumot szerzett képviselő: Benedeczki János, Berger József, dr. Csapi Bence, Haszilló Tamás, Herczeg Imre, Kelemen László, Kovács László és Vulman József. A képviselők eskütétele után Haszilló Ferenc polgármester is letette esküjét, független polgármesterként Kecel város vezetője marad. Beszéde hivatalos reagálás az elmúlt napok eseményeire, melyet a folytatásban olvashatnak.
-Képgaléria.

Tisztelt Képviselők! Tisztelt Jegyző Úr! Kedves megjelentek, keceliek!
Városunkban három választás során, különböző varriácókban mindig ugyanaz a végeredmény született: polgármesterként megválasztottak, de munkámat ellenzéki többséggel kellett kezdenem.
2014. október 12-én kicsi különbséggel ugyan, de a választáson megjelent polgárok többsége, azaz pontosan 1469 keceli immáron harmadszorra, ismét polgármesternek választott. Bizalmukat ezúton is hálásan köszönöm!
Fontosnak tartom megjegyezni: hogy a választások alkalmával én nem tisztségre jelentkeztem, hanem - bár sokaknak hihetetlen - munkára, és egyben hivatásra. A választópolgárok ismét felhatalmaztak azokra a feladatokra, amelyeket korábban, a testület többségi támogatásának hiányában, - saját és támogató csapatom elképzelései szerint - csak az elmúlt két esztendőben tudtam, tudtunk elkezdeni.
Jelen választást követően voltak, akiket meglepetés ért. Miután egy hajszálnyival, demokratikus úton mégis polgármester lettem, nem maradt más lehetőség számukra: lejárató hadjáratot indítottak ellenem, és ami a legszomorúbb, ezzel a cselekedetükkel városunkat is rossz hírbe keverték.
Egy reménytelenül nehéz nap után, az akkor még bizalmas munkatársamnak tekintett személy beszélgetésünket titokban rögzítette, és megsemmisítés helyett archiválásra került, hogy ezt velem szemben egy alkalmas pillanatban felhasználják.  
Természetesen az elhangzottakért vállalom a magam felelősségét! Szavaimat őszintén sajnálom, nem kívánom minősíteni, és ismételten megkövetem azokat, akiket sértettek gondolataim. Álláspontomat azonban továbbra is fenntartom: az említett felvétel manipulált felvétel.
Az üggyel kapcsolatosan egyetlen interjút adtam, ahol úgy fogalmaztam: „A megfelelő időben lemondok.” Ez az üzenetem az engem és a családomat bántó, a lelki terror teljes eszköztárát ellenem felsorakoztató embereknek.
Egy dolog vált bizonyossá az elmúlt napokban: Kecel várost jelen pillanatban nem szabad cserbenhagynom! A keceliek erre a tisztségre nem azért választottak meg, hogy most felelőtlenül – talán az egyszerűbb megoldást választva – hátat fordítsak. Soha ennyi együtt érző ember szimpátiáját, támogatását nem tapasztaltam meg, mint a napokban! Nélkülük és a biztatásuk nélkül a megfelelő idő már bekövetkezett volna.
Ugyanakkor a keceli polgárok mellett felelősséggel tartozom kollégáim, a hivatal és az intézmények dolgozói felé is, akik szintén bíznak bennem: folyamatban lévő munkáikat, különös tekintettel Kecel leghíresebb kulturális fesztiváljának megrendezését nem kockáztathatjuk holmi politikai viszályok és tudatosan keltett feszültségek miatt.  
Közös jövőnk érdekében független polgármesterként konstruktív együttműködést ajánlok minden képviselőnek. Legfőbb teendőnk, hogy békét teremtsünk, ne elvakult ellenfelekként – és legfőképpen ne ellenségekként – pocsékoljuk el azt az energiát, amit városunk fejlődésére is fordíthatnánk és kell fordítanunk. Az előző arrogáns és intoleráns testületi munka legyen a múlté, a mostani pedig legyen a tehetséges, önállóan gondolkodó, hozzáértően dolgozók csapatmunkája. Csak rajtunk és a keceli embereken fog múlni, hogy teszünk-e valamit közös jövőnkért.
Joggal kérdezhetik, hogy miféle feladatokról, programokról álmodom. Nem álmodom, hanem tudom, hogy ha a fenti szellemben működik az új testület, és vele együtt a teljes keceli közösség, akkor egy olyan Kecellé válunk, amelynek polgárai széthúzás nélkül haladnak előre. Ennek érdekében széleskörű összefogásra, együttműködésre biztatok és kérek mindenkit!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Elektronikus ügyintézés

Keceli Hírek legújabb száma

Kecel Városi TV

Flora 2021

Elmarad a 2020-as FLORA

Keceli programajánló

ÁLLÁS KERES-KÍNÁL

Vidéki programajánló

Facebook ajánlók

Ki olvas minket

Oldalainkat 106 vendég és 0 tag böngészi

Statisztika

2014.07.26-tól
 

Jogi nyilatkozat

GDPR - Adatvédelmi tájékoztató