2010-2012 között eredményes projektet valósítottunk meg a Tempus Közalapítvány támogatása révén. A projekt címe: CHU- CHU az Európai könyvtárvonat. A résztvevő országok – Anglia, Németország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Svédország, Görögország és Magyarország – alkotják a kocsikat, amikbe az adott ország anyaga került. A témák, amiket kidolgoztunk, igen változatosak, és az országok eltérő hagyományai, szokásai alkotják a tartalom sokszínűségét. Ezek a témák: országunk, városunk, karácsonyi, húsvéti szokások, hagyományok, versek, ünnepek, ételkészítés gyerekekkel, hagyományos ételek. A megvalósítás során játékokat, CD-ket, DVD-t készítettünk, amik a témákhoz kapcsolódnak. ( Receptgyűjtemény, egy kiválasztott mese minden résztvevő ország nyelvén, ünnepekhez kapcsolódó szokások, Európa puzzle, stb.)

Projekttalálkozókon vettünk részt, ahol megismertük a partnerintézményekben folyó pedagógiai munkát, lehetőségünk volt tapasztalatcserére. Két óvónő volt Angliában, kettő Lengyelországban és Görögországban, három Svédországban és Franciaországban és öten Olaszországban. Szeptemberben mi láttuk vendégül a projekt résztvevőit. Igyekeztünk bemutatni intézményünket, lakóhelyünket, szokásainkat, magyaros ételeket, italokat kínáltuk vendégeinknek.

A projekt során megtapasztaltuk, hogy a határok ma már nem jelentenek akadályt, tanulni mindig, mindenkitől lehet. Az együttműködés során honlapot készítettünk, amit folyamatosan bővítettünk, és amit minden érdeklődő megnézhet. Itt végigkövethetőek a projekt két évének eseményei és tartalma. Ez a fajta pályázat lehetőséget biztosított számunkra és a gyerekek számára, hogy megismerhettük a résztvevő európai uniós országok kultúrájának, nevelésének sokszínűségét, ami által mi is gazdagabbá váltunk, többet tudunk átadni a gyerekeknek. Az összegyűjtött anyagokat beépítettük a mindennapi életbe, felhasználjuk tapasztalatainkat az óvodai nevelésben. Folytatni kívánjuk a Comenius együttműködési projekt kínálta lehetőséget, hogy még több tapasztalatot szerezzünk, miközben mi is megismertetjük hazánkat, településünket, intézményünket a projektben résztvevő uniós országok pályázóival.

Antóni Györgyné- óvodaigazgató

A projekt bemutatása

A projekt részletes leírása IDE kattintva érhető el!

 

Galériák: A fotók megtekintéséhez kattintson a képre!

Svédország
Franciaország
Lengyelország
Görögország
Olaszország
Magyarország

Médiamegjelenés:

Újságcikkek:

Keceli Újság 2010 augusztus

Keceli Hírek 2011 július

Keceli Hírek 2011 augusztus

Keceli Hírek 2012 július

Petőfi Népe 2012

Kecel Városi TV

ÁLLÁS KERES-KÍNÁL

Aktuális

Keceli programajánló

Vidéki programajánló

Facebook ajánlók

Ki olvas minket

Oldalainkat 223 vendég és 0 tag böngészi

Statisztika

2014.07.26-tól
 

Jogi nyilatkozat