Kecel Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programja
Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 31. § (6) bekezdése szerint a települési önkormányzat az államháztartás alrendszereiből, az európai uniós forrásokból, illetve a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programokból származó, egyedi döntés alapján nyújtott, pályázati úton odaítélt támogatásban csak akkor részesülhet, ha az e törvény rendelkezéseinek megfelelő, hatályos helyi esélyegyenlőségi programmal rendelkezik. Ezen rendelkezést 2013. július 1-jét követően kell alkalmazni.
Az Ebktv. 31. § (1)-(4) bekezdései szerint:
A község, a város és a főváros kerületeinek önkormányzata (a továbbiakban: települési önkormányzat) ötévente öt évre szóló helyi esélyegyenlőségi programot fogad el.
A helyi esélyegyenlőségi programban helyzetelemzést kell készíteni a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok – különös tekintettel a nők, a mélyszegénységben élők, romák, a fogyatékkal élő személyek, valamint a gyermekek és idősek csoportjára – oktatási, lakhatási, foglalkoztatási, egészségügyi és szociális helyzetéről, illetve a helyzetelemzésen alapuló intézkedési tervben meg kell határozni a helyzetelemzés során feltárt problémák komplex kezelése érdekében szükséges intézkedéseket. A helyzetelemzés és az intézkedési terv elfogadása során figyelembe kell venni a települési kisebbségi önkormányzatok véleményét. A helyi esélyegyenlőségi programot a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter által meghatározott részletes szabályok alapján kell elkészíteni. A programalkotás során gondoskodni kell a helyi esélyegyenlőségi program és a települési önkormányzat által készítendő egyéb fejlesztési tervek, koncepciók, továbbá a közoktatási esélyegyenlőségi terv és az integrált településfejlesztési stratégia anti-szegregációs célkitűzéseinek összhangjáról.
A helyi esélyegyenlőségi program elkészítése során kiemelt figyelmet kell fordítani
a) az egyenlő bánásmód, az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás követelményének érvényesülését segítő intézkedésekre,
b) az oktatás és a képzés területén a jogellenes elkülönítés megelőzésére, illetve az azzal szembeni fellépésre, továbbá az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításához szükséges intézkedésekre,
c) a közszolgáltatásokhoz, valamint az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosításához szükséges intézkedésekre,
d) olyan intézkedésekre, amelyek csökkentik a hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci hátrányait, illetve javítják foglalkoztatási esélyeiket.

A programot a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének részletes szabályairól szóló 2/2012. (VI. 5.) EMMI rendeletnek (a továbbiakban: EMMI rendelet) megfelelően kellett elkészíteni. Az EMMI rendelet meghatározza
az egységesen rendelkezésre álló statisztikai mutatókat a helyi esélyegyenlőségi program elkészítéséhez, melynek forrása az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (https://www.teir.hu) (a továbbiakban: TeIR) adatbázisai,
a helyi esélyegyenlőségi program helyzetelemzésének tartalmi elemeit,
a helyi esélyegyenlőségi program intézkedési tervének elemeit.


Az esélyegyenlőségi program két részből áll: helyzetelemzésből és intézkedési tervből. A helyzetelemzésbe a települési önkormányzat megvizsgálja a település esélyegyenlőségi helyzetét és problémáit. A települési önkormányzat az esélyegyenlőségi problémák vizsgálatához az EMMI rendelet 2. mellékletében meghatározottakon kívül további – a helyi sajátosságok bemutatását segítő – tartalmi elemeket is meghatározhat. A települési önkormányzat a helyzetelemzés alapján intézkedési tervet készít az EMMI rendelet 3. mellékletben meghatározott forma szerint. Az intézkedési tervben a helyzetelemzés következtetései alapján feltárt problémákhoz kapcsolódóan kell meghatározni a helyi esélyegyenlőségi program céljait, valamint az azok elérését szolgáló intézkedéseket. Az intézkedési tervben esélyegyenlőségi területenként kell bemutatni az intézkedéseket, azok elvárt eredményeit, fenntarthatóságát, és a végrehajtáshoz szükséges erőforrásokat, valamint a végrehajtás ütemezését és felelősét.
Fentieknek megfelelően elkészült - a mellékelt - Kecel Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának tervezete, melyhez a lakosság ezúton teheti meg észrevételeit, javaslatait a következő e-mail címen: vagy személyesen ügyfélfogadási időben a Keceli Közös Önkormányzati Hivatal 2. számú irodájában 2013. június 16-ig.

Letöltés

Kecel Városi TV

ÁLLÁS KERES-KÍNÁL

Aktuális

Keceli programajánló

Vidéki programajánló

Facebook ajánlók

Ki olvas minket

Oldalainkat 80 vendég és 0 tag böngészi

Statisztika

2014.07.26-tól
 

Jogi nyilatkozat

Időjárás