160 szociális segítő és utcabizalmi áll munkába
Megyeszerte csökkenhet az iskolai hiányzások száma

SajtóközleményFelkeltette a figyelmet a halasi példa. A helyi eredményeket látva a megyében 10 település – Kiskunmajsa, Jánoshalma, Mélykút, Bácsalmás, Baja, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Kalocsa, Kecskemét és Kecel- veszi át a szociális segítő hálózat módszerét. Így szeptembertől, a tanévkezdéstől mintegy 160 segítő és utcabizalmi áll munkába. A feladatokat a napokban egyeztették a halasi városházán a leendő koordinátorokkal.

Kiskunhalason 2014 decembere óta működik a szociális segítő hálózat. A roma társadalom felzárkóztatásának alapja az oktatás – elsősorban ezt segíti a halasi program. A cél a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása, az hogy rendszeresen járjanak óvodába és iskolába, illetve szerezzék meg azt a végzettséget és szakmát, amivel később boldogulni tudnak. Ez nem megy egyik napról a másikra, de Halason már bíztatóak a jelek – nyilatkozta Szűcs Csaba alpolgármester. - A felnőttek szemléletét már nem igen lehet megváltoztatni, ezért fontos óvodás kortól letenni az alapokat.

A szociális segítők és utcabizalmik egyfajta kapocsként dolgoznak a családok és az intézmények között. Például reggelente ügyelnek arra, hogy minden diák elmenjen iskolába, emiatt Halason jelentősen lecsökkent a hiányzások száma. De hasznos segítség a megbukott diákok nyári korrepetálása is. A tapasztalatok szerint a többség, így át tud menni a pótvizsgán – sorolja Szűcs Csaba.

A koordinátorok segítik a gyermekeket a hátrányok leküzdésében. Feladatuk az intézménybe járó gyermekekkel való fokozott törődés, a nem tantárgyi jellegű iskolai, családi problémák kezelésében segítség nyújtása. Ha kell, például megtanítják a kicsiket a helyes kézmosásra. Rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a gondozásukra bízott gyermekek családjával, konfliktus estén mintegy közvetítői szerepet is betöltenek, ezzel is segítve a pedagógusok, intézmények munkáját. Kiskunhalas nem csak a módszert adja a többi településnek, de – főként a napi rutin beállásáig – tanácsokat ad és segít a felmerülő kérdésekben.

A Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat elnöke, Horváth Szilveszter is az ügy mellé állt. – Szinte minden település hasonló gondokkal küzd, így a megkeresett települések a halasi eredményeket látva szinte kivétel nélkül a módszer bevezetése mellett döntöttek, de reméljük ez csak a kezdet – fűzte hozzá.

A távolabbi cél, hogy a lehető legtöbb település átvegye a halasi példát és országossá váljon a program. A hálózat tagjai most közmunka keretében dolgoznak, de a programot Szűcs Csaba Halas alpolgármestere már korábban eljuttatta az Emberi Erőforrások Minisztériumához és a tárgyalásokat követően úgy tűnik: a jövő év elején kiírják a mentorhálózati programot, így már különállóvá tudna válni a segítő hálózat.

Kecel Városi TV

Flora 2017

FLORA 2017

Kiskertépítő pályázat 2017

Kiskertépítő pályázat 2017

FLORA fotópályázat

 

ÁLLÁS KERES-KÍNÁL

Keceli programajánló

Vidéki programajánló

facebook like box joomla

facebook module joomla

Facebook ajánlók

joomla fanbox module joomla

Ki olvas minket

Oldalainkat 139 vendég és 0 tag böngészi

Statisztika

2014.07.26-tól
 

Jogi nyilatkozat

Időjárás