Közszolgáltatási díjakról

Az FBH-NP Nonprofit Kft., mint az Önök hulladékgazdálkodási közszolgáltatója a 2016. április 1. óta életbe lépett változásokról az alábbi tájékoztatást nyújtja:

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításával folytatódik a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átszervezése. Legfontosabb lépésként meghatározásra került az állami hulladékgazdálkodási közfeladat, és ennek következtében elkezdődött az állam szerepvállalása a tevékenységek megszervezésében.
 
Megalapításra került a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) mely feladatául az állami szerepkör gyakorlati végrehajtását kapta, így a közszolgáltatási díjak beszedését, kintlévőségek kezelését is.
 
A 2016. április 1-jét követő teljesítések esetén a hulladékról szóló törvény rendelkezési értelmében a közszolgáltatók nem számlázhatnak közszolgáltatási díjat az ingatlanhasználók, gazdálkodó szervezetek és intézmények felé. A díj számlázására kizárólag az NHKV Zrt. jogosult.
 
Azon partnereink – intézmények, gazdálkodó szervezetek, társasházak, lakásszövetkezetek –, akik eddig havonta fizették a díjat, a március hónapot követő időszakokra nem kaptak számlát, hasonlóan a II. negyedév esetén a negyedéves elszámolásban lévő ingatlanhasználók is. A számlák a korábban megszokott időponthoz képest később, várhatóan 2016. augusztus hónapban kerülnek kiküldésre.
 
Társaságunk az NHKV Zrt. partnereként, vele szoros együttműködésben azon dolgozik, hogy a számlázás korábban megszokott rendje mielőbb folytatódhasson. Törekszünk arra, hogy mindenki számára elfogadható megoldást találjunk a számlák mielőbbi kiküldésére, elkerülve a fizetendő összegek felhalmozódását, a közszolgáltatási díjak jelentősebb összegűre növekedését.
 
Tisztelettel kérjük Önöket, hogy számítsanak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számlák eddig elmaradt részének várhatóan augusztus hónapban való megérkezésére. A számlával együtt az NHKV Zrt. megadja a kellő tájékoztatást is a további teendőkkel kapcsolatban.
 
Reményeink szerint ezt követően a számlázás a szokott rendben és időszakok szerint történik.
 
Egyben felhívjuk azon ügyfeleink figyelmét, akik a közszolgáltatáshoz nem kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat (pl. bérleti díjak) is igénybe vesznek, azok jogosultja továbbra is az FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Kft., mely szolgáltatások az informatikai átállást követően –az elmaradt hónapokkal egy összegben – kerülnek kiszámlázásra.
 
Kérjük tájékoztatásunk megértését, elfogadását és köszönjük türelmüket!
 
 
FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Kft.

Kecel Városi TV

ÁLLÁS KERES-KÍNÁL

Aktuális

Keceli programajánló

Vidéki programajánló

Facebook ajánlók

joomla fanbox module joomla
facebook like box joomla
facebook module joomla

Ki olvas minket

Oldalainkat 151 vendég és 0 tag böngészi

Statisztika

2014.07.26-tól
 

Jogi nyilatkozat

Időjárás